Miközben a benzinárak újra emelkednek a hazai kutakon, Budapest továbbra is kitart az orosz olajimport mellett. A legtöbb uniós ország már régen diverzifikálta energiaforrásait, mi viszont 2026-ban is ragaszkodunk a keleti beszerzéshez. De mi áll valójában e stratégia mögött, és kinek kedvez ez a helyzet?
„Az orosz olaj hosszú távú szerződéseken alapuló importja biztosítja Magyarország energiaellátásának stabilitását” – nyilatkozta nemrég az energiaügyi minisztérium szóvivője. Szakértők szerint azonban ez az érvelés egyre kevésbé állja meg a helyét. A piaci elemzések szerint a magyar fogyasztók literenként akár 15-20 forinttal is olcsóbban tankolhatnának, ha az ország más forrásokból is vásárolna kőolajat.
A helyzet különösen ellentmondásos, ha figyelembe vesszük, hogy a feldolgozott üzemanyag jelentős része exportra kerül. „Magyarország lényegében közvetítő szerepet tölt be – olcsón veszi az orosz olajat, feldolgozza, majd a készterméket piaci áron értékesíti külföldön” – magyarázta Kovács Tamás energiapiaci elemző. A haszon pedig nem a hazai fogyasztóknál, hanem néhány jól pozicionált vállalatnál és azok tulajdonosainál csapódik le.
Ez a gyakorlat nemcsak gazdasági, de geopolitikai kérdéseket is felvet. Miközben az EU legtöbb tagállama igyekszik csökkenteni energiafüggőségét Oroszországtól, Magyarország továbbra is jelentős összegekkel járul hozzá a Kreml bevételeihez. Az átlagfogyasztó mindeközben nem érzékel előnyt – sőt, a literenkénti árak a környező országokéhoz képest is magasnak számítanak.
Legközelebb, amikor a benzinkútnál a magas árak miatt bosszankodunk, érdemes elgondolkodni: valóban az energiabiztonságunkat védjük, vagy inkább egy szűk kör gazdasági érdekeit szolgáljuk ki a jelenlegi importpolitikával?
