Magyarországon az iskolaelhagyók aránya 12,4 százalék volt 2022-ben, ami jelentősen meghaladja a 9 százalékos uniós átlagot és a visegrádi szomszédok mutatóit is. A KSH és az Eurostat adataiból egyértelműen látszik, hogy míg a V4-országok többsége teljesíti az EU 2030-ra kitűzött 9 százalékos célját, hazánk egyre távolabb kerül ettől.
A probléma különösen aggasztó, ha a nemek közötti különbségeket vizsgáljuk: a magyar fiúk 14 százaléka, míg a lányok 10,7 százaléka hagyja el idő előtt az oktatási rendszert. A területi egyenlőtlenségek is szembetűnőek – az Észak-Magyarország régióban 21,1 százalékos a korai iskolaelhagyás, ami háromszorosa a közép-magyarországi 7,1 százalékos aránynak. Ez az adatsor a 2011. évi népszámlálás alapján létrehozott adatbázisból származik, amelyet a KSH rendszeresen frissít a munkaerő-felmérés adataival.
A folyamatot vizsgáló szakértők szerint a magyar helyzet romlásához több tényező járul hozzá. Egyrészt az oktatásra fordított állami kiadások a GDP arányában folyamatosan csökkennek: míg Csehországban és Lengyelországban ez az arány 5 százalék körüli, Magyarországon 4,3 százalék. A korai iskolaelhagyás hatékony kezelését célzó programok finanszírozása nem elegendő. „A szakképzési rendszer átalakítása eddig nem hozta meg a várt eredményeket, a hátrányos helyzetű tanulók támogatása továbbra sem kielégítő” – fogalmazott egy, a témával foglalkozó oktatáskutató.
A jelenlegi trendek alapján Magyarország 2025-re még távolabb kerülhet az uniós céloktól, miközben V4-es partnereink – Csehország (7,6%), Lengyelország (5,7%), Szlovákia (7,9%) – már most teljesítik azokat. Ez hosszú távon súlyos versenyképességi hátrányt jelenthet a magyar gazdaság számára és a társadalmi felzárkózást is nehezíti. Az iskolázottság és a munkaerőpiaci esélyek közötti szoros összefüggés miatt a korai iskolaelhagyás csökkentése nemcsak oktatáspolitikai, hanem gazdasági nemzetstratégiai kérdés is.
