Magyarországon mintegy tízezer vak ember él, de közülük csupán körülbelül száz támaszkodhat vakvezető kutya segítségére a mindennapi közlekedésben. Pedig egy ilyen speciálisan kiképzett négylábú társ óriási különbséget jelent gazdája életében: önálló mozgást, biztonságot és szabadságot nyújt. Balogh Zoé, a Miskolci Egyetem anglisztika szakos hallgatója két évvel ezelőtt veszítette el teljesen a látását, de Adriával, zsemleszín labrador kutyájával ma már magabiztosan jár új helyekre is.
„Óriási szerencsém volt, hiszen nem sokkal azután kaptam kutyát, hogy teljesen elveszítettem a látásomat. Bár megtanítottak fehér bottal közlekedni, sosem mertem igazán, főleg új helyen egyedül. Adria másfél éve van velem, mostanra el se tudnám képzelni az életem nélküle” – mondja Zoé, miközben a buszhoz tartanak. Adria megáll a járda szélén, jelzi a lépcsőket, keresi a zebrát, mutatja a korlátot, kikerüli a gödröket. Pontosan tudja: ha a kapun kilépve balra indulnak, boltba mennek, jobbra fordulva pedig a buszmegállóhoz tartanak. Új helyeken Zoé szóban irányítja, megmondja merre forduljanak és milyen támpontokat keressen. Így gyakorlatilag bárhová eljuthatnak együtt. Otthon is segít: „Ha elejtek valamit, felveszi és visszaadja, jelzi a szokatlan tárgyakat, megkeresi az elakadt robotporszívót is.”
A 2009 óta érvényes jogszabály szerint a vakvezető kutyákat minden közlekedési eszközre, éttermekbe, múzeumokba, hivatalokba, edzőtermekbe, uszodákba, iskolákba, munkahelyekre és kórházakba be kell engedni. Még mentőautóban is elkísérheti gazdáját. Ennek ellenére évente mindössze tizenöt vakvezető kutyát képeznek ki Magyarországon, holott akár tízszer ennyire lenne szükség. A legtöbb hazai vakvezető kutya a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolából kerül ki Miskolcról, ahol Trafi, a vizsgázott vakvezető és mentőkutya is tanult – ő három embert mentett ki a törökországi földrengés romjai alól 2023-ban.
„A tenyészállataink olyan nagy múltú kutyaiskolákból érkeztek Kanadából, az Egyesült Államokból és Angliából, ahol már negyven-ötven éve kifejezetten erre a feladatra szelektálják a kutyákat. Az ilyen gondosan megtervezett párosításokból születő kölyköknek ezért jóval nagyobb az esélyük arra, hogy beváljanak” – magyarázza Mezősi Tamás kuratóriumi elnök. Bár szinte valamennyi vakvezető kutya labrador, vérvonaluk már régen eltávolodott a vadászkutyákétól. Nem reagálnak ösztönösen vadakra vagy zavaró ingerekre. „Ha egy őz menne el az orra előtt, legfeljebb integetne neki. Olyan kutyát kell kinevelnünk, akit a vak ember mindenhová magával visz, szimbiózisban él vele, sőt az életét bízza rá.”
A kiképzés már hathetesen teszteléssel kezdődik. Alkalmasnak ítélt kölyköket egy évre önkéntes családokhoz helyezik, ahol alapvető viselkedést és együttélést tanulnak. Tizenöt hónaposan kezdődik a hat hónapos intenzív képzés utcákon, bevásárlóközpontokban, parkokban és tömegközlekedési eszközökön. Elsajátítják a mindennapi helyzetek kezelését és a gazdájuk segítését. „Ha elejtek egy kétszázast az utcán, lehajolok és felveszem. Ha mindez egy vak emberrel történik, az a pénz örökre elveszett, kivéve ha van egy ilyen kutyája” – mondja Tamás, mire Trafi rögtön felveszi és visszaadja az aprót.
A kutyának és gazdájának hónapokig együtt kell gyakorolnia a közös közlekedést és bizalomépítést. A kutya jelzéseket ad kereszteződéseknél, viselkedésével segíti a tájékozódást. A gazdának fejben követnie kell az útvonalat, mentális térképet építve környezetéről. Igazi csapatmunka. „A technikák önmagukban nem jelentenek semmit. Egy kutyát meg lehet tanítani bizonyos viselkedésekre, de rákényszeríteni arra, hogy segítsen, lehetetlen. A kutya akkor segít, ha átéli és megérti, hogy rá van szükség” – teszi hozzá Mezősi. A kiképzők gyakran szemtakaróval gyakorolnak, így a kutyák megtapasztalják milyen együtt dolgozni olyan emberrel aki valóban nem lát.
Egy vakvezető kutya pályafutása sok évig tart, de eljön a nyugdíj ideje. Ilyenkor leggyakrabban gazdájuknál maradnak családtagként, vagy visszakerülnek a kölyöknevelő családhoz. Előfordul hogy önkéntesek fogadják be őket. Magyarországon jelenleg körülbelül száz vakvezető kutya dolgozik, két nagyobb szervezet évente tizenöt-tizenöt kutyát képez ki. Ez messze nem fedezi az igényeket: akár tízszer ennyi vakvezető kutyára lenne szükség. A legnagyobb akadály a finanszírozás, mivel az alapítványok főként adományokból tartják fenn magukat.
Az előítéletek is akadályozzák a munkát. Magyarországon a látássérült emberek foglalkoztatottsága mindössze kilenc százalékos, pedig bizonyos feladatokra éppúgy képesek mint látó társaik. A Baráthegyi szervezet munkatársai hetente járják az országot érzékenyítő előadásokkal, hogy közelebb hozzák a vakvezető kutyák és gazdáik világát. Ezekből kiderül: egy vakvezető kutya nem csupán kiképzett segítő, hanem olyan társ aki gazdájával valódi szövetséget alkot a mindennapokban. Angliában évente mintegy ezer vakvezető kutyát képeznek ki és adnak át látássérült gazdáiknak, míg Magyarországon tizenötöt – magán adományokból.
Ha vak vagy súlyosan látássérült ismerőse vagy hozzátartozója van, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola honlapján tájékozódhat a jelentkezési feltételekről. Az alapítvány adományokat is fogad a kiképzések folytatásához. A szervezet bemutatókat tart óvodákban, iskolákban és munkahelyeken, ahol megismerhetik a vakvezető kutyák munkáját és megtanulhatják hogyan viselkedjenek velük találkozáskor.
