Közvélemény-kutatások sokasága bizonyítja: az emberek dühösek vezetőikre. Csalódottak a gazdasági teljesítményben, nem kapnak válaszokat égető kérdéseikre. Európában rekordmagasra, 35 százalékra ugrott a szélsőséges pártok népszerűsége. Amerikában történelmi mélyponton a bizalom a politikai intézményekben.
Populista vezetők nyertek Olaszországban, Hollandiában, Donald Trump visszatért Amerikában. Giorgia Meloni miniszterelnök lett, Brazíliában és az USA-ban kívülállók vették át a hatalmat. Még diktatúrákban is forrong a helyzet: Nepálban, Bangladesben, Madagaszkáron fiatal generációk döntötték meg a rendszert. A választók türelme rohamosan fogy mindenfelé.
A furcsa viszont: azok a populista vezetők, akik épp ezt a dühöt lovagolták meg, most maguk is célponttá váltak. Trump népszerűsége 39 százalék körül áll, pártja meglepő vereségeket szenvedett. Az amerikaiak borúlátók a gazdasággal kapcsolatban, pedig a makrogazdasági mutatók jók. Közgazdászok értetlenül állnak: a valóság és az emberek érzései példátlanul széttartanak.
„A választók percepciója teljesen elvált a mérhető adatoktól” – magyarázza Josh Cohen pszichológus. „Az infláció, munkanélküliség, reálbér-növekedés azt mutatná: jól megy a gazdaság. Az emberek mégis rosszul érzik magukat.” Ez a szakadék a Covid óta soha nem látott mértékű.
Magyarországon is érződik ez a globális hullám. A független közvélemény-kutatások egyértelmű Tisza-előnyt mutatnak, az összes kutatás átlaga szorosabb versenyt jelez. A trend azonban még így is az ellenzék erősödését sugallja. Magyar választók elegük van az évekig tartó rekordinflációból, a gyenge növekedésből. „A közszolgáltatások minősége romlott” – mondják sokan.
Orbán tizenhat éve kormányoz, így könnyű célpont lett az elégedetlenség számára. Ha valaki szerint rossz az egészségügy, egyértelmű, kit hibáztathat másfél évtized után. A közoktatás válságát is nehéz másra kenni ilyen hosszú regnálás után. A düh, amit Orbán évtizedekig sikerrel használt fegyverként, most ellene fordulhat.
A szakértők szerint a közösségi média felerősíti ezt a folyamatot. A Facebook, TikTok, X algoritmusai a felháborodást keltő tartalmakra optimalizálnak. Ez önmagát erősítő indignációs spirált hoz létre. A járvány felgyorsította a digitalizációt, ami rontotta a társas kapcsolatokat, növelte a magányt.
Hozzájön a tömeges bevándorlás, gyors technológiai változás, instabil nemzetközi környezet. Emberek frusztráltak, ingerültek, még ha pontos okát nem is tudják megnevezni. „A vibecession jelenségről van szó” – mondják amerikai elemzők. Az érzelmek felülírják a statisztikai valóságot.
Joe Biden alatt Amerika jól jött ki a járványból, mégis bukott. Képtelen volt kezelni az emberek percepcióit. A választók nemzetgazdaságról alkotott véleménye és saját helyzetük megítélése széttárt. Sokan rendben lévőnek látják személyes pénzügyeiket, mégis rossznak tartják az ország gazdaságát.
Pszichológiai torzítások is játszanak ebben. Lakhatás, oktatás, egészségügy meredeken drágult. Ezt érzékelik az emberek. Azt viszont kevésbé, hogy az elektronika olcsóbb lett. Fizetésemelést saját érdemnek könyvelünk el, áremelkedést a kormány számlájára írjuk.
Magyarország számára mindez azt jelenti: a globális elégedetlenségi hullám helyben is erősödik. A fogyasztói bizalmi index javult ugyan, de még mindig alacsonyabban áll a 2022-es választásnál. Közéleti botrányok tovább rontottak a helyzeten. A Fidesz természetes módon vált az elégedetlenség célpontjává.
Orbán korábban mesterien korbácsolta fel az indulatokat, mindig a legalkalmasabb ellenség felé terelve őket. A félelemkeltés eszközei még mindig rendelkezésére állnak. Külső és belső ellenségekre mutathat. De a kérdés már nem az, hogy képes-e rá. Hanem az: elegendő lesz-e ez a globális dühhullám megállításához.
A 2026-os választás így különleges helyzetet teremt. Nem csak magyar, hanem globális jelenség tükröződik benne. A populista vezetők, akik egykor az elégedetlenségből építkeztek, most maguk válhatnak áldozattá. Érdemes figyelni a külföldi példákat: mi történik, amikor a düh célt vált.
